„Mindig énekelni fogok, és azon a napon, amikor nem énekelek többé, meg fogok dögleni.” Edith Piaf (Pataki Éva: Edith és Marlene) Edith, a tanulatlan, közönséges senki, a csúnya kis veréb a lelkéből szóló hangjával Párizs legfénylőbb csillagává, a sanzon királynőjévé vált. Ugyanazzal az önpusztító szenvedéllyel élt meg mindent: sikert, sikertelenséget, szerelmet, csalódást. Marlene a fegyelmezett katonacsaládban felnövő, zeneiskolát végzett előkelő lány hűvös profizmussal érte el a világhírnevet. Szépségével és eleganciájával mindenkit elbűvölt, gyorsan váltogatta partnereit, a szerelemmel és romantikával kapcsolatos cinizmusát nem titkolta. A fény Marlenén, Piaf áll az árnyékban. Mi lehetett az, ami ezt a két világot, ezt a két ennyire különböző nőt egy életen át összekötötte? Mindketten okkal irigyelhették a másikat, mégsem egymással, sokkal inkább önmagukkal harcoltak.
